2010. december 29., szerda

Megoldás a hitel problémákra I.

Év elején elhatároztam, hogy legközelebb akkor írok ide valamit, amikor igazán hasznos dolgot hozhatok. Eljött ez a pillanat!

2008 év végén eldöntöttem, hogy megkeresem a legjobb hitelkiváltó konstrukciót, elvégre van engedélyem az egész EU. területéről pénzügyi termékeket közvetíteni. Úgy éreztem, hogy ezzel segíthetek a legtöbbet. Addigra már általánossá vált az a tendencia, ami még az igen jól keresőket is szépen magával rántotta. Igen ebben az ügyben kérték a legtöbben a segítségemet. Ma is tart! Mi volt ez?
Ez volt az: Jaj, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudom fizetni a hitelemet! Segítség!

Szóval 2009 év elejére megtaláltam, azt a partnert aki valóban jelentősen kedvezőbb feltételekkel váltotta ki a hiteleket. Nem traktállak most benneteket a részletekkel. Átlagosan 35%-al csökkentettük a devizahitelesek havi terheit, úgy hogy a teljes futamidő alatt tetemes összeggel fizetnek kevesebbet ki, mint ha a régi konstrukciót folytatták volna, természetesen az összes költséggel együtt. A 2009-es év többnyire erről szólt, kb. 200 ember hitelét váltottuk ki, míg a törvényi változások életbe nem léptek, ami derékba törte a folyamatot. Nem volt jó, hiszen valóban tömegeknek nyújthatott volna még igazi segítséget.

Az eltelt év alatt töretlenül kerestem azt a lehetőséget, ami úgyszintén tömegeknek nyújthat megoldást, immáron összetettebb problémákra is. Az a fajta gondolkodó "spekuláns" vagyok, aki tudja hogy ha valamit nagyon meg akarunk találni akkor az meg is lesz. Sokáig bújtam a külföldön működő pénzintézetek oldalait, hátha rábukkanok valamire, majd kitaláltam egy összetett megoldást és ehhez kerestem partnert. Jártam Bécsben egy svájci bank fiókjában, beszéltem egy Spanyol termékfejlesztővel is Madridban. Igazi áttörő eredményről mégsem számolhatok be. Nem adtam fel, viszont rájöttem, hogy más irányba kell elindulnom. Úgy kell nekifutni a probléma megoldásának, hogy minden eddigi mozaikot kitörlök a fejemből.


Kulissza titkot árulok, most el! Nagyon jó alvó vagyok. Tavasszal egy éjszaka 2 óra 14 perckor, mintha villám csapott volna belém úgy pattant fel a szemem és azon az éjszakán vissza se aludtam. Megkaptam az új irányt, igaz akkor még nem tudtam a megoldást, de azt igen, hogy merre kell elindulni. Egészen addig azon törtem a fejem, hogy miként csökkentsem a bajbajutottak terheit. Nem ez a helyes út. És HEURÉKA, minden erőfeszítés és gondolkodás téves irányba ment. Más, más, más kell ide. Végre tudtam, hogy mi az amire szükség van. Nem a spórolás hozza meg a nagy változást. Egy olyan megoldást kell találni, ami plusz bevételt jelenthet bárki számára, méghozzá anyagi ráfordítás nélkül. Elég bizarr gondolat, de tudtam, hogy ez az út hozza majd el a sikert. Akkor még nem tudtam mi lesz ez.

Hosszú hónapokat töltöttem azzal, hogy kerestem mi ez, amit iskolai végzettségtől függetlenül, minden korosztály és az ország minden területén ugyan úgy, bárki képes megcsinálni. Óriási dolog, hogy csak valamivel több mint fél év kellet, hogy megtaláljam ezt. És 3 hónap tesztelés után az arcom merem tenni a rendszer mellé. Mert ennyi idő kellet, hogy saját magamon kipróbáljam. Bátran állítom bárkinek meg tudom tanítani 1 éven belül, hogy hogyan fizetheti a havi törlesztőjét egy plusz jövedelemből. És ami a legjobb, hogy ehhez nincs szüksége semmiféle befektetésre, ami terhelné a családi kasszát. A megoldás mindössze heti 4-10 óra időráfordítást vesz igénybe és álladó bevételt hoz, nem számít, hogy honnan jössz, megtudod csinálni, függetlenül attól, hogy a havi törlesztőd 65ezer, vagy 450 ezer forint.
A következő 10 napon, összesen 4 bejegyzést fogok írni, amiben képet adok a fenti lehetőségről. Biztos vagyok benne, hogy ha odafigyelsz és tényleg megoldást keresel a problémádra, akkor neked is tetszeni fog amit találtam. Még egyszer szólok, hogy kipróbáltam, csinálom, úgy hogy az adott területen teljesen kezdő vagyok és 3 hónap kellet, hogy akkora bevételem származzon belőle, ami bőven fedezi az átlagos hiteltörlesztőt és ez a bevétel még nagyon sokáig növelhető. Én megmutatom, hogy hogyan kell csinálni. Megmutatom neked is!


1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó az oldalad, sok hasznos infó van rajta! Csak most (éjjel 3 körül találtam rá, de mindeképp bele fogom vetni magam az átolvasásba. Bízom benne, hogy anyagi téren tudsz segíteni, mert mindig is kerestem egy olyan szimpatikus valakit, aki érthetően tudna befektetési, pénzcsinálási tanácsokat adni úgy, hogy nem kizárólag a saját hasznát nézi!) Most megelőlegezett bizalommal úgy érzem, megtaláltam! Szerintem mi még fogunk beszélni egymással! ...És köszi, hogy feliratkoztál a blogomra! :)

    VálaszTörlés

Szólj hozzá!